Feküdj mellém a barna földre,
hunyd be a párolgó idõt,
esküdj a gõgre, hajolj meg mélyen,
fuldokló királynõd elött.

Igazgyöngy vagyok, fáradt kagyló könnye,
kiszáradt tétjén a filléres észnek,
pucér démonok bilincsbe törve
fekete sója egy lappangó egésznek.

Oltalmán szorongó puszták tengelyének
kuporgó ereim megszegem.
Majd kihûlt testema mindenségbe téved...
Nem adtam eleget, kedvesem.