| 		
		 
 Élőhalott
Annie Flower  2005.01.30. 21:06 
Élőhalott 
  Éreztem, már jő a szürkület  A látóhatáron haldoklott a nap  Végül véresen hullott le  S én megszülettem újra 
  Napom a sápadt hold  Oly sápadt, mint az arcom  És mint a halott szívem.  Nem érinti meg semmi sem 
  Amint leszáll az éj  Testem a sírból kikél  S néma létezésbe kezd  Ára csupán az életed 
  Aznap a táj a lenyűgözött  A holdfény szikrázott a hó fölött  Minden fehér volt és szent  Csak én voltam, mint a bűn, fekete 
  Gyermek volt csupán kire vadásztam  A hópelyhek veressé áztak  Míg édes vérét ittam  Ameddig bírtam 
  Szenvtelenül néztem a haldokló szemekbe  Mint gyilkos a félelmet keresve  De ő csodálva bámult rám -  Bántottam, hát nem fáj? 
  Vággyal telt meg tekintete  És hirtelen… majdnem éreztem  Ez nem a vég, a pusztulás,  Nem a semmi, ez csak a halál 
  Magam mellé emeltem a lányt  (Vagy talán lehúztam hozzám)  Vérem neki adtam  Most először nem raboltam 
  Ő tudott boldog lenni,  És igazán szenvedni  Önfeledten nevetni.  És igazán sírni 
  Néha gyűlölt, néha szeretett  Néha bántott, néha megölelt  Együtt gyilkoltuk az embereket  És együtt csodáltuk őket 
  De én továbbra sem érzem!  Hazugság, hogy elhiszem a szépet  Csak játszom a majdnem-életet  Csak ő tükröződik bennem… 
  Annie Flower  
	         
		 
	        
	        |