Halálod

Ott állsz a lépcső mellet, medállal a nyakadban,
Már engedi ki a fényét, szenvedsz látom rajtad.
Oda megyek hozzád, elmondom hogy szeretlek,
Ne áldozd fel magad, legalább értem ne!
Nem hallgatsz rám, csak gyengéden mosolyogsz.
Azt mondod nem szeretlek, de köszönöd hogy mondom.
Könnyek peregnek arcomon, ez több mint sírás,
Érzem a lelkem egy darabja letörik és ég,
Érzem ugyan azt a fájdalmat ami benned is él.
Nem tudok többet szólni, csak állok előtted és nézlek.
Látom ahogyan elégsz, és eltűnsz végleg.

Nélküled nem!

De én nem akarok élni, nélküled nem!
Le hunyom a szemem és már nem létezem.
Ott vagyok a sötétben, a semmi közepén,
Csak egy arc lebeg előttem, mégpedig a tiéd.
Mesés érzés tölt el, aféle nyugalom.
Minden kezd tisztulni, sehol semmi fájdalom.
Ott álsz elöttem, rám nézel és nevetsz,
Elmondod hogy hiányoztam, és még mindíg szeretsz.
Így vagyunk együtt a semmi közepén,
Az öröklétű valóságban hol nincsen szenvedés.