Árnyék nélkül, põrén, muszáj-bölcsességgel
kártyaváram tömlõcében vetem meg az ágyam.
Nem tudom, hogy miért, de mindíg újrakezdem,
bár magába tört ripacskulcsot folytogat a záram.

Megtanultam büszkén könnyek nélkül sírni,
vártam, imádkoztam, függtem és szerettem.
Megfizettem minden tökéletes szóért,
de ezt a komédiát más írta helyettem.

Utálom a csendet, itt minden mosoly rabság,
az égrõl a csillagok bámulnak ostobán.
Nem lehettem angyal, nemlehettem hûtlen,
nem osztoztam senkivel egy bágyadt glórián.

www.atmeneti angyal.uw.hu